A felelős kutyatartás közös ügyünk.

Hírlevél
feliratkozás


Név
E-mail


Az Ön banner
helye!

Több új projektet és ezzel együtt rengeteg munkát hozott 2017. az EB OVO Egyesület életébe. Januárban még a Városliget átalakításához készült javaslatterven dolgoztunk, nyáron pedig már a tervezőkkel ültünk egy asztalnál, hogy átadjuk a gyakorlati tanácsainkat. Folytatódott a XIII. kerületi Gondos Gazdi Program, Zuglóban futtató roadshow-t szerveztünk, a VII. kerületben pedig az ebösszeírás kampányát segítettük. Óbudán is folytatódott a Felelős Gazdi Program, Gödön pedig elindult a helyi közösség szervezése. Nézzük meg részletesen, mennyi dolgunk volt idén! 

 

Városliget felújítása

 

A városligeti munka már 2014-ben elkezdődött, rengeteg munka, több egyeztetés és fórum vezetett el odáig, hogy 2017 elejére az EB OVO Egyesület javaslattétele elkészüljön. A folyamatról itt írtunk részletesen.

 

A több mint százoldalas összeállításban feldolgoztuk a kérdőíves felmérésünket, és beszereztük az összes elérhető adatot, amely segíthet az optimális megoldás megtalálásában. Javaslatainkat mindezek fényében készítettük el, amelynek tényleges felhasználására nyáron került sor. Mint kiderült, a tervezők később is számítanak arra, hogy elmondjuk a véleményünket a felújítás gyakorlati kérdéseiről.

A Városliget átépítésével kapcsolatos összes bejegyzésünk itt található >> 

 

Gondos Gazdi Program a XIII. kerületben

 

A 2013-ban elindított kerületi programhoz három évvel ezelőtt csatlakozott az EB OVO Egyesület. Idén is kitelepültünk a kerületi Lakóközösségi Napokra, ott voltunk az AngyalFolki utcabálon és a Pozsonyi Pikniken is. Mediációs munkát végeztünk a Göncöl utcai futtató működésének újragondolásában, és elkészítettük a Gondos Gazdi Kisokost, amely az összes fontos kutyás információt tartalmazza, amelyre egy XIII. kerületi gazdinak szüksége lehet.

A XIII. kerületi munkánkról olvashattok ebben az összeállításban, illetve ezen a linken >>

 

Zuglóban elkészült a megalapozó vizsgálat és futtató roadshow indult

 

Az EB OVO Egyesület még 2016 végén kapcsolódott be a XIV. kerület parkfelújítási folyamatába, hogy segítsen érvényesíteni a kutyás parkhasználók igényeit a tervezés során. Az első komoly felújítás a Pillangó parkot érinti, de a kerület egyébként is támogatja a kutyabarát megoldásokat, melyeket közösségi tervezéssel kíván összekapcsolni.

 

Idén már az elkészült kerületi megalapozó vizsgálatra támaszkodhattunk, amely megmutatta, hogy a futtatók teljes felmérése jó kezdés lehet a kutyabarát stratégia kialakításában. A tervek szerint a futtató roadshow 2018-ban új helyszíneken folytatódik. A futtató roadshow részleteiről itt, a Zuglóban tervezett további munkákról pedig itt lehet olvasni >>

Minden Zuglóról szóló cikk ezen a linken elérhető  >> 

 

Gödön is szerveződik a kutyás közösség

 

Az EB OVO Egyesület megtartotta az első kutyás családi napot Gödön. Az esemény célja az volt, hogy feltérképezze a helyi kutyás problémákat és megoldandó feladatokat, továbbá megismertesse a közösséget a helyi döntéshozókkal.

Az első kutyás Gödi Családi Napról szóló beszámolónk itt >>

 

 

Óbuda-Békásmegyer alpolgármestere, Kelemen Viktória és Csonka Berta, az EB OVO Egyesület alapítója

Óbuda-Békásmegyer alpolgármestere, Kelemen Viktória és Csonka Berta, az EB OVO Egyesület alapítója

Óbuda-Békásmegyer megalapozó vizsgálata is elkészült

 

Az EB OVO Egyesület a kerület önkormányzatának felkérésére állította össze Óbuda-Békásmegyer kutyás szempontú megalapozó vizsgálatát, amely az átfogó, közösségi kutyatartó stratégia megalkotásának első lépése a III. kerületben. Az Esernyős házban, március 27-én tartott prezentáción megjelentek az önkormányzat és más szervezetek felelős szereplői, valamint civilek, akik értesülhettek az óbudai kutyás program eredményeiről és a folytatásról. A III. kerületi Flórián tér hamarosan megújul, ennek közösségi tervezésébe is bekapcsolódtunk, erről részletesen itt írtunk >> 

A III. kerületben végzett munkánkról minden elérhető itt >> 

 

Erzsébetvárosban az ebösszeírás népszerűsítése volt a feladatunk

 

A VII. kerületben is folytattuk a közös munkát az önkormányzattal, idén az ebösszeírás kampányában segítettünk. Három helyszínen biztosítottunk lehetőséget a személyes regisztrációra, a gazdikat bemutatókkal és ajándékcsomaggal vártuk. A VII. kerületi gazdik tájékoztatásában is közreműködtünk, az EB OVO Egyesület Facebook oldalán folyamatosan hirdettük az aktuális tudnivalókat az ebösszeírással kapcsolatban.

A VII. kerületben végzett munkánkról minden megtalálható itt >>

 

2018-ban is folytatjuk a kutyás integrációt

 

A megkezdett projekteket visszük tovább 2018-ban is! Csapatunk egyre bővül, célunk az, hogy minél több településen igazán jó, közösségi megoldások szülessenek a kutyatartás területén. Ezért 2018-ban a civil munka mellett nagy hangsúlyt fektetünk  az  önkormányzati kutyás program terjesztésére.  Munkánk fontossága érezhető, hiszen egyre több megkeresést kapunk és örömmel látjuk, hogy a felelős gazdik száma nő, egyre többen gondolkozunk közösségileg a kutyázásról és vállalnak felelősséget a kezdeményezésben is.  Az önkormányzatok pedig nyitottak a közös munkára.

 

2018-ban is várjuk a civil kutyások és önkormányzati vezetők megkeresését, hogy közösen dolgozhassunk együtt a békés, kutyabarát jövőn.

 

Örömteli kutyázást kívánunk 2018-ban is!

Az EB OVO csapata