kutya-és-szabályok
Az első Közösségi Kutyás Könyvtár nyitotta meg kapuit október 4-én a DOG3 Közösségi Kutyás Térben a III. kerületben.
A könyvtárat a több mint 10 éves EB OVO Egyesület hívta életre azzal a céllal, hogy olyan magas színvonalú vagy Magyarországon nehezen beszerezhető szakmai művek váljanak elérhetővé az érdeklődők számára, amelyekből minden gazdi tanulhat, fejlődhet.
A zuglói Pillangó parkban rendezték meg a hétvégén a harmadik Sugarzoo Pikniket. Az érdeklődőket előadások, bemutatók, és különböző játékok szórakoztatták. Az EB OVO Egyesület még ebben az évben elkészítheti a kerület kutyás stratégiáját. Bővebben
A közösségi kutyatartás fontos vívmánya lehet a városszerte használt kutyaparkoló, ahol a kedvencek biztonságban várhatják meg az aktuális ügyeiket intéző gazdikat. A magyar fejlesztésű, zárható kennelnek köszönhetően nem kell otthon, esetleg egy átforrósodott autóban hagyni vagy villanyoszlophoz kötni a kutyát, ha például vásárolni megyünk. Bővebben
Az EB OVO Egyesület már 2010-es alapításakor célul tűzte ki, hogy figyelemfelkeltő akciókkal szeretné segíteni a városi kutyatartás elfogadását, kiemelve a közösség szerepét, amelyben mindenkinek megvan a maga felelőssége. Az egyik legfontosabb konfliktusforrással kezdték: a kutyapiszok eltakarításával. Visszatekintés következik. Bővebben
Monoki Nikolett 2011-ben készült munkájában nem csak elemzést találunk, hanem javaslatokat is.
Nevelés, tanulás, tanítás, kiképzés, szoktatás, tréningezés – mind szükségszerű és fontos dolog, az ember és a kutya életében szinte egyformán. Ezek hiányából eredően számtalan probléma adódik az ember és kutya kapcsolatában. Ezek közül sok megelőzhető lehet, ha a kutya nevelésének valamilyen szintű szakszerű oktatás, tanítás szerves részét képezné. Bővebben
Ezzel a levéllel reagál az EB OVO Egyesület a 2012. évi II. törvény módosításaival kapcsolatban a törvényalkotónak. Bővebben
A szabálysértési törvény módosítására reagált Korom Gábor. A folyamat irányának megváltoztatásához a felelős gazdik tudatossága is szükséges. Az EB OVO ennek ad teret. A jó döntés meghozatalához a szakértők tudása és az érintettek tapasztalata nélkülözhetetlen.
Az új Szabálysértési törvény (2012. II. tv.) április 16-án lép életbe. Eszerint a vakvezető és a mozgássérült segítő kutya kivételével a más kutyával, sem segítő sem társállattal, nem lehet szájkosár és póráz nélkül tömegközlekedésen utazni, illetőleg bemenni boltba, fürdőbe vagy játszótérre. Bővebben
Milyen jogszabályok érintenek bennünket, városi kutyatartókat? Mi mit jelent? Hol találhatók meg a jogszabályok és ki miért felelős? Ez az oldal egy hosszú nyomozást indít, hogy kibogozzuk a jogi rendszert. Célunk a lehető legjobb megoldás megtalálása. Bővebben